Rendezvény

dr. Szalai Tamás: Szupernóvák - az Univerzum rejtélyes csillagrobbanásai

2019. február 18., hétfő 18:00

Leírás:

Újabb nagyszerű tudományos ismeretterjesztő előadást kínálunk Pedagógiai esték c. sorozatunk többszáz fős törzsközönsége számára :-)

 
Az előadás témája a csillagászat, azon belül is szupernóva-robbanások megismerése lesz - nagyon izgalmas téma, most is nagyszerű előadóval! Előadónk a nagyon fiatal és még annál is tehetségesebb dr. Szalai Tamás, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karának Junior Prima-díjas (!) csillagásza!
 
A Napunknál jóval nagyobb tömegű csillagok nagy részének élete egy végső, kataklizmikus robbanásban ér véget. A szupernóvának nevezett jelenség hihetetlen energiakibocsátással jár: egy-egy ilyen esemény során az "új csillagként" feltűnő fényforrás túlragyoghatja akár a sok milliárd csillagból álló szülőgalaxisát is. Rendkívüli fényességük okán a szupernóva-robbanások vizsgálatának fontos szerepe van a kozmikus távolságmérésben, illetve az Univerzum történetének és sorsának megismerésében; néhány, a Világegyetem gyorsuló tágulásának felismerésében kulcsszerepet játszó kutatót a közelmúltban fizikai Nobel-díjjal is kitüntettek. 
 
A kozmikus csillagrobbanások egy része során olyan egzotikus maradványobjektumok (neutroncsillagok, fekete lyukak) jönnek létre, amelyek kutatása napjaink asztrofizikájának szintén kiemelt fontosságú területe.
 
Az előadásban a szupernóva-robbanások természetén és jelentőségén túl szó lesz arról is, hogy milyen módszerekkel vizsgálhatók ezek a jelenségek, hogyan járulnak hozzá a szegedi kutatók ehhez a területhez, és - általánosságban véve - hogyan dolgoznak napjainkban a csillagászok Magyarországon és a nagyvilágban.
 
 
Dr. Szalai Tamás 2008-ban diplomázott a Szegedi Tudományegyetemen, okleveles csillagászként. Ugyancsak a Szegedi Tudományegyetem Fizika Doktori Iskolájában szerzett PhD-fokozatot. OTDK-díjazott, a SZTE Kiváló Hallgatója, kétszeres Sófi-ösztöndíjas, többszörös Köztársasági Ösztöndíjas és Szeged Város Ösztöndíját is három alkalommal nyerte el. 
2017-ben Junior Prima díjjal tüntették ki!
Emellett számos nemzetközi konferencián és külföldi tanulmányúton vett részt.
 
Szalai Tamás legfontosabb eredményei a szupernóva-robbanások tanulmányozása során születtek. A NASA Spitzer Űrtávcső infravörös méréseinek felhasználásával nagy tömegű csillagok robbanási anyagfelhőiben fedezett fel porképződésre utaló jeleket. Kutatásának eredményei megerősítik azt a hipotézist, hogy a szupernóva-robbanások jelentős mértékben járulhatnak hozzá a kozmikus porképződéshez. 
Rövid külföldi tanulmányút keretében járt a bostoni Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Központban, a Sydney-i Egyetemen és a Texasi Egyetemen, Austinban. 2004 óta rendszeresen végez megfigyeléseket az MTA CSFK Csillagászati Intézetének Piszkés-tetői Obszervatóriumában lévő távcsövekkel; emellett 2009-ben két hétig végzett spektroszkópiai méréseket az ausztráliai Siding Spring Obszervatórium 2,3 méteres teleszkópjával, 2014-ben pedig két éjszakányi mérést végzett a texasi McDonald Obszervatórium 2,7 m-es Harlan J. Smith Teleszkópjával. 
 
Szalai Tamás kutatómunkája mellett az egyetemi oktatásban és a tudományos közéletben is kiemelkedően aktív szerepet tölt be. Évek óta részt vesz a Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpia magyar csapatának felkészítésében. 
Hat nemzetközi konferencián mutatott be posztert; a 2011-es tátralomnici IAU-szimpóziumon minielőadást, két nemzetközi workshopon és több magyarországi konferencián előadásokat tartott.
Rendkívül elhivatott a tudományos ismeretterjesztésben, már középiskolás korában részt vett és díjat kapott a Természet Világa folyóirat diákpályázatán. Emellett rendszeresen tart ismeretterjesztő előadásokat és távcsöves bemutatókat, továbbá a Meteor folyóirat szerkesztőbizottsági tagjaként és a csillagászat.hu hírportál rendszeres szerzőjeként is tevékenykedik. 
Eddigi munkássága során 32 angol nyelvű referált szakcikket publikált, ezek összetett impakt faktora 150,6.
 
Családokat, érdeklődő baráti társaságokat is nagy szeretettel várunk!

Jegyár:

kedvezményes 1200 Ft (SZTE-kártya, diákigazolvány, pedagógusigazolvány); teljes árú 1600 Ft

A jegyértékesítés kezdete: 2018. november 26. hétfő 8.00

Kedvezményes jegyek csak személyesen vásárolhatók, a vásárláskor be kell mutatni a kedvezményre jogosultságot igazoló dokumentumot!

Jegyek kaphatók az IH Rendezvényközpontban és online, a JEGYÉRTÉKESÍTÉS menüpontban ^^.

JEGYFOGLALÁS A RENDEZVÉNYEINKRE NEM LEHETSÉGES!

Fizetési lehetőségek: készpénz, bankkártya,OTP, K&H, MKB SZÉP kártya, Ticket Culture&Sport utalvány, Ticket Compliments utalvány, Ticket Compliments Top Premium utalvány.